Bemutatkozás

A Mirbesz Kft és a társult gazdasági társaságok (tagvállalatok) 2003 márciusában azzal a céllal alakították a csoportosulást, hogy a kialakult, kiélezett piaci helyzetben a tagok szervezetten és biztonságosan jussanak hozzá a szükséges gyorsfagyasztott árualapokhoz.

A Mirbesz Kft fő profilja a Mirbesz csoportosuláson belül a gyorsfagyasztott termékek beszerzése, tárolása és forgalmazása a tagvállalatok részére.

A Mirbesz Kft. az európai beszerzési piacon tevékenykedik, azonban az árualapok beszerzésénél preferáljuk a hazai, magyarországi beszerzési forrásokat. Adott áruknál- az időjárási, termelési, földrajzi adottságai miatt- szerzünk be külföldi forrásokból árualapokat.

A Mirbesz Kft tagjai szakmai befektetési céllal működtetik a MIRBESZ Csoportot, mely ma már 8 tagvállalatból áll. A cégek elsősorban gyorsfagyasztott, valamint előhűtött élelmiszerek nagykereskedelmi tevékenységét végzik országos lefedettséggel, saját depókkal, üzletkötői hálózattal, szállító járművekkel rendelkeznek.

A piac/vevőkör: Magyarországon található hotelek, kereskedelmi vendéglátás, catering,(HORECA) közétkeztetés és kiskereskedelem.

A Mirbesz Csoportosulásban kialakított beszállítói és forgalmazói rendszer lényege, a gyorsfagyasztott termékek forgalmazásának ésszerűbb megszervezése, azzal, hogy a megállapodásból származó előnyök méltányos része a vevőkhöz jusson. Mivel többen vagyunk jobb áron tudunk vásárolni, így tagvállalataink jobb áron kínálhatják termékeiket a vevőiknek. Ezt szolgálja a havi rendszerességgel 3-5 termék maximált áron történő, országos szinten egységes beiktatása is. (Aktuális csoport szintű akcióinkról érdeklődjön tagvállalatainknál)

A cég sajátmárkás terméke a Kukta termékcsalád, mely kíváló ár / érték arányú, igényes megjelenésű és praktikus kiszerelésű gasztronómiai termékek széles választékával hivatott kiszolgálni a piac igényeit. A Kukta Gasztronómiai Termékekről további információt talál a www.kukta.eu oldalon.


<< Vissza